Válás - kérdések és kétségek
Válás... Nehéz egy ilyen súlyú döntést meghozni...
Még ma is nehéz, amikor látszólag mindenki elválik és arról szólnak az újságok, hogy "ugyan, hol vannak a régi idők értékei, amikor még kitartottak egymás mellett az emberek...". Sok szempontból álszent vélemény ez, hiszen nem kell kifejteni milyen más életkörülmények között élünk, vagy hogy száz évvel ezelőtt az egyéni boldogság, az önmegvalósítás kevésbé voltak középpontban - akár jó ez, akár nem.
A társadalomban ma is erősen él még, hogy "a családot egyben kell tartani" és a gyerekeknek nagy teher a válás. Ez igaz. De nagy teher a fojtott légkör, a feszültség, a boldogtalanság is. Ha a család egyben tartása csak látszat, akkor többet árt, mint használ. A gyerekeink pontosan érzik, hogy magunkat és döntéseinket felvállaló felnőttek vagyunk, vagy titkokkal és feszültségekkel teli, "az életet el kell viselni" hozzáállást sugárzunk feléjük. Oda kell figyelnünk arra, hogy gyerekeink ne cipeljék a mi terheinket: olyan mintát lássanak, hogy úgy éljenek majd ha felnőnek, amit mi is szívesen látunk. Boldogan.
Amikor valaki a válás mellett dönt, akkor nemcsak illúzióival kell leszámolnia, és az eddig a kapcsolatba fektetett energiáját érzi veszteségnek, de szembe kell néznie azzal is, hogy új identitást kell kialakítania: elvált ember lesz. Sokan ezt úgy élik meg, hogy rájuk kerül a kudarc bélyege. Szembe kell néznie azzal is, hogy a "család egyben tartásának" társadalmi elvárása helyett valami mást helyezett előtérbe, amikor a válás mellett döntött.
Ezek a kétségek és kérdések mindenkit érintenek, aki válik: kit jobban, kit kevésbé. Ha a válás mediációval történik, akkor a felek biztosak lehetnek abban, hogy mindent megtettek a kapcsolatért, amit lehetett. Nem azért, mert ha a mediátornak sem sikerült kibékítenie őket és összehozni, akkor már senkinek. A mediátornak ez nem célja. De abban segít, hogy megalapozott döntést hozzunk. A mediációs ülést megelőző egyéni beszélgetések során tisztázódik, hogy mi volt a kapcsolat értéke, mi a felek személyes felelőssége, mit tanultak a kapcsolatból. Ezek megfogalmazása után sokszor, az esetek majdnem felében végülis nem kerül válásra sor. De ha mégis, az már megalapozott döntés.
A válás veszteség. Elveszítjük az illúziónkat, a hitünket valamiben, elveszítjük a másikat. Persze ha így döntöttünk, akkor ez utóbbi nem tűnik veszteségnek, mégis az. Hiszen az életünk része volt, és sok minden jól működhetett, ha a kapcsolat egy-két-tíz évig fennállt. Más kérdés, hogy valami viszont nem, hiszen ezért válunk. De voltak értékek. Még ha most éppen, a válás közepén ezeket nem is látjuk. A veszteséget fel kell dolgozni és nagyon egyéni, hogy ki hogyan, mennyi idő alatt teszi ezt meg. De az érzelmi központú mediáció, amelyet én is alkalmazok, felgyorsítja ezt a folyamatot. Az évekig tartó bizonytalan helyzet és gyűlölködés helyett abban segít, hogy néhány hónap alatt valóban le legyen zárva a kapcsolat: jogilag éppúgy, mint érzelmileg.
