Dr. Barna Andrea

Hírek

Kedves látogatók! Az elmúlt hosszabb időszakban a feltöltődésre helyeztem a hangsúlyt, átmenetileg nem vállaltam megbízásokat, képzéseken vettem részt. Azt gondolom, hogy segítőként különösen fontos rendszeresen "szünetet tartani", belülről is építkezni, töltődni ahhoz, hogy minden megkeresésnél teljes szívvel forduljak ügyfeleimhez, a rutin kizárólag a szakmai tudás mélységében jelentkezzen. Nyolc év telt el Mediációs Irodám indulása óta, most tehát rekreációs szabadságom után hamarosan megújult honlap-tartalommal és aktívabb közösségi média jelenléttel jelentkezem majd, hogy az érdeklődők minél több hasznos információhoz juthassanak nálam a mediáció témakörében. Kérdéseiket, témajavaslataikat az info@drbarnaandrea.hu emailcímen várom!


2020. márciusától term.gy. és eü. alapképzésen vettem részt, amelyet sikeres vizsgák követtek. A gyakorlati oklevél megszerzésével a módszerrel kapcsolatos tanulmányaim megkezdése után hat évvel, 2021 nyarán, hivatalosan is kineziológus végzettséget szerzek. A képzés szemléletformáló: a közös megegyezések létrehozását lelki oldalról segíti; előmozdítja az emberi működés és viszonyok még jobb elméleti ismeretét. Emellett 2020. ősze óta a Károli Gáspár Református Egyetem BA pszichológus-hallgatója vagyok, szintén abból a célból, hogy még több ismerettel, hatékonyan segíthessem a hozzám fordulókat. Az elmúlt egy évben továbbá négy mediációs továbbképzésen és konferencián vettem részt.


2018. szeptemberében az International Center or Nonviolent Communication által szervezett Erőszakmentes kommunikáció tréningen vettem részt. Köszönöm a kapott tudást, szemléletet Rambala Éva trénernek!


Öt év gyakorlati munka után, 2018. márciusában - két további továbbképzés teljesítésével - a következő öt évre vonatkozóan is nyilvántartott mediátor lettem, így friss elméleti és hosszú évek gyakorlati tapasztalatával várom tisztelt ügyfeleimet továbbra is.


Kedves ügyfeleim és honlap-látogatók, elfoglaltságom esetén időpontegyeztetés (és visszahívás kérése) sms-ben a 70-9423236 telefonszámon lehetséges.


Tájékoztatom Önöket, hogy aktuális (őszi/téli/tavaszi/nyári) szabadságom, valamint továbbképzések ideje alatt a válaszadási idő hosszabb lehet, emiatt megértésüket és türelmüket előre is köszönöm!


Tisztelt érdeklődők: 2016. április 28. - május 1. között kineziológiai továbbképzésen veszek részt, ezért ebben az időszakban hívást nem tudok fogadni, sms-ben azonban ezidő alatt is elérhető leszek.


Tájékoztatom kedves ügyfeleimet és az érdeklődőket, hogy a Mediációs Iroda 2015. június 1-jétől könnyebben megközelíthető helyre költözött. Az új cím: XIV. kerület, Várna utca 12-14.

Az új irodahelyiségben továbbra is várom mindazokat, akik szeretnék válásukat közös nevezőre jutva, megnyugtató módon megegyezve lebonyolítani, vagy kapcsolatukat rendbe hozni.


Új írásom a blogban a párterápia létjogosultságáról szól: érdemes "kibírhatóvá" tenni a kapcsolatot? Vagy inkább lépjünk? (2015. március 25.)


2014. március 15-én hatályba lépett az új polgári törvénykönyv, amely a válásokra vonatkozóan is hozott jogi változásokat: áttekintés a blogban.


Örömmel tájékoztatom kedves ügyfeleimet, hogy néhány hete, 2013. december 8-án átvehettem az egy éves NLP-NLPt gyakorlati kommunikációs tanfolyam elvégzését igazoló oklevelemet. Remélem, hogy ezzel az újabb képesítéssel és szélesebb körű tudással még hatékonyabban segíthetem a hozzám fordulókat kapcsolatuk javításában, vagy békés lezárásában.


2013. decemberében a legolvasottabb blogbejegyzés: "Másképp gondolkodnak a férfiak és másképp a nők" a férfi-női gondolkodás különbségeiről...


Az Iroda 2013. október 1-jétől a XIII. kerület Petneházy utcában működik. Szeretettel várom ügyfeleimet az új honlap mellett új irodámban is!

Kapcsolat

Hívjon: 70-942-32-36

Írjon: info@drbarnaandrea.hu
Keressen a facebook-on:
Dr. Barna Andrea Mediációs Iroda

Legfrissebb bejegyzés

A párkapcsolat és a szülők

A jól működő párkapcsolat két önálló, felnőtt ember szövetsége. Ahogy mondani szokták: akkor jó, ha "H" betőt formáz, nem két egymásra támaszkodó szárból álló "A" betűt. Hogyan kapcsolódik ez a szülők...

Miért fáj annyira a szakítás?  ÉN=MI-TE (HVG-Extra Pszichológia 2015/4. szám)

A HVG-Extra - Pszichológia című magazin legutóbbi számában Almási Kitti pszichológus ír a szakításról, annak lélektanáról. Néhány gondolat a cikkből, amely alcímként - "ÉN=MI-TE" - a lényeget fogalmazza meg röviden.

Hiszen miért is fájdalmas a szakítás? Mert az idő és közös élmények által létrehozott "mi", azaz kettőnk egysége bomlik fel, és marad az "én". Hogyan tehetjük tehát könnyebbé az elválást? "Akkor tudjuk jól elengedni a másikat - mondja a pszichológus - ha úgy éljük meg újra az "én"-t, hogy abba sok mindent továbbviszünk, beépítünk abból, amit a "mi"-ben megéltünk, megtapasztaltunk. Így a szakítás után valóban többek lettünk a másik által."

A szakítás és elengedés folyamata a klasszikus gyászmunka lefutását követi. Különösen ami az arra felkészülés időszakát illeti. Ha már hónapokkal a szakítás előtt megromlik a kapcsolat és elhidegülnek a társak, akkor mindkét fél fejében megfogalmazódik az elválás gondolata. Ezzel valamelyest felkészülnek az elengedésre. Hasonlóképpen, mint az olyan gyászfolyamatban, amelyet hossasan beteg hozzátartozónk mellett élünk át, amikor lassan szembesülünk a szomorú valósággal, hogy elveszítjük őt. Így felkészülve rá, maga az elengedés pillanata elviselhetőbb, mint amikor váratlanul ér bennünket. Sajnos ez utóbbi esetben jellemző, hogy akár a fizikai összeomlás határán is lehet az elhagyott fél: nem tud enni, aludni, dolgozni. Főként, ha a másik az utolsó pillanatig bizonytalan vagy más okból "játszik", hiteget: úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, együtt tervezi a jövőt a társával, együttműködő, kedves. Ilyenkor természetes sokként hat a szakítás bejelentése.

Azt gondolnánk, hogy a szakításkor a közösen megélt élmények felidézése a legfelkavaróbb. A pszichológus tapasztalata - és a munkám során szerzett saját tapasztalatom is - azt mutatja azonban, hogy a közösen tervezett jövő elvesztése legalább ekkora fájdalommal jár: "pedig tervezgettük az utazást", "együtt akartuk átalakítani a lakást".

Mi áll mindezen érzések mögött? Amíg együtt szeretnénk maradni valakivel, addig azokat a dolgokat vesszük észre, amelyek megerősítik, hogy működik a kapcsolatunk. Próbáljuk figyelmen kívül hagyni a kétséget ébresztő jeleket, azokat a mozzanatokat, amelyek nagyobb problémát okoznának. Bizonyos szempontból ez hasznos: a jóra koncentrálva kellemesebben éljük az életünket. Ha azonban ez a látásmód annak ellenére megmarad, hogy számos figyelmeztető jel árulkodik a kapcsolat megromlásáról, akkor valószínűleg homokba dugtuk a fejünket, hogy védjük magunkat a fájdalomtól. Ez viszont már nem szolgálja a harmóniánkat, hiszen csak óriási hárítás révén tudjuk megvalósítani, ami lehetetlenné teszi, hogy megéljük saját érzéseinket és meglássuk a másikéit. Amikor a szakítás után higgadtabban tudjuk nézni lezárult kapcsolatunkat, sokszor kiderül, hogy tulajdonképpen már évek óta nem volt kielégítő a közös életünk, csak annak akartuk látni.

A kapcsolatok kezdetén jellemző lelkesedés, szerelem fontos tőke, mert annak talaján elviselhetőbbek a későbbi döccenések és meríteni lehet belőlük éveken át. Tulajdonképpen egyfajta optimizmust ad annak emléke, hogy régen mennyire szerettük egymást, azonban idővel ez kevés ahhoz, hogy megtartsa a kapcsolatot. Amikor a kellemetlen élmények kerülnek túlsúlyba, akkor sok esetben védekezési folyamat indul el, először az egyik félben. Kezdi meglátni az együttélés árnyoldalait, ami gyengíti őt, ezért ettől a kellemetlen érzéstől szabadulni szeretne. Ha valaki azt érzi, hogy a partnere által inkább kisebbségi érzései, szorongásai erősödnek, akkor hirtelen lehullhat a hályog a szeméről, hiszen a kapcsolatok lényege, hogy fejlődjünk egymás által. Rádöbbenhet, hogy esetleg párja volt a gátja, hogy ő kiteljesedjen és az legyen, aki szeretne lenni, fejlődjön. Emiatt aztán az addigi kötődés rendkívül gyorsan fordulhat át elutasításba, ami értelmezhetetlen a másik számára. A szemléletváltáshoz ugyanis belátások szükségesek - ha a problémák nem kerülnek szóba idejében, nem rendeződnek le, "nem talál meghallgatásra" a problémát jelző fél, vagy nem jelzi a problémát társának, akkor hirtelen lehet a váltás, amit az "oda nem figyelő", vagy "a gondokba be nem avatott" társ meglepetéssel vesz tudomásul.

Aki ilyenkor menni akar, meghozta a döntést, az gyakran a másik részéről jövő mindenféle kapaszkodást, kezdeményezést további teherként él meg és még indulatosabban utasítja el. Ez érthető módon szinte elviselhetetlenül fáj annak, aki még próbálkozik, aki még nem készült fel arra, hogy elfogadja a másik távozását. Ragaszkodását is csak nyűgnek éli meg addigi társa, és ez az egyik legdurvább elutasítás, amit kaphatunk. Aki el akarja hagyni a másikat, ilyenkor annyira átbillen, hogy szinte visszataszítónak éli meg a másikat, ami azért van, hogy képes legyen elmenni, hiszen így kevésbé fájdalmas - mert számára is az. Ez azonban nem segít az elhagyotton, aki azt éli meg, hogy "nem kellek". A "kellek - nem kellek" élményének alapját az adja, ahogyan származási családunkban vártak minket, a megszületésünket, ahogyan örültek nekünk, hogy vagyunk. Sok embernek feldolgozatlan traumái vannak ebben, és emiatt a felnőttkorban megélt elhagyatás-élmény többszörös erővel csap le rájuk. Az elválás élménye tehát attól is függ, milyen korai tapasztalataink vannak, megéltük-e hogy szüleink vártak minket és pótolhatatlanok vagyunk számukra.

Szintén a gyermekkorból hozott beidegződés az is, amikor sokan csak azt tudják előrántani egy-egy feszült párkapcsolati helyzetben, hogy megfenyegetik a másikat: elhagják őt, szakítanak. Aztán mégsem teszik meg, de minden alkalommal bevetik ezt az eszközt. Ez a módszer - amellett, hogy nem konstruktív megoldás - a másikban is szorongást kelt, pláne, ha az illető már gyerekkorban megélt hasonló helyzeteket, amikor nem számíthatott a szülőre. Ha valaki úgy él a párjával, hogy állandóan benne van a levegőben a másik kilépése a kapcsolatból, akkor ebbe nem lehet beleereszkedni. Az ilyen kapcsolat bizonytalan kötődési mintákat hív elő, a ragaszkodást és elutasítást váltogatva erősíti fel - hiszen sem közel engedni, sem eltolni nem tudjuk párunkat: ez a se veled se nélküled kapcsolat lényege. A megoldatlansága miatt talán ez a leggyötrőbb "félig szakítási" forma, hiszen köztudott, hogy a bizonytalanságnál még az is jobb, ha tisztázódik a veszteség, mert azzal szembe lehet nézni. Ha valami nincs, akkor a reménykedésnél előrevivőbb, ha dolgozhatunk azon, hogy megtanuljunk nélküle élni, újradefiniálni magunkat.

Mindebben a mediáció folyamata segítséget tud nyújtani, elsősorban azzal, hogy a kapcsolat békés lezárásának körülményeit teremti meg és természetesen a válási folyamattal kapcsolatos személyes tanácsadáson keresztül is - hiszen a legtöbb esetben nincs szükség pszichológusi segítségre (ha mégis, akkor azzal összehangoltan folyhat a mediáció).

(A cikk nagy részét szó szerint idéztem: HVG-Extra 2015/4. szám 33. oldal)

e-mail icon Facebook icon