dr. Barna Andrea pszichológus, jogász-mediátor, válási szakértő
Közvetítői igazolványszám: K000360, nyilvántartási szám: T/001960
Dr. Barna Andrea pszichológus, mediátor vagyok,
- jogászként kezdtem, majd
- kommunikációs diplomát szereztem,
- pszichológusként a Debreceni Egyetemen végeztem.
Szakterületem a gyerekek válás utáni váltott nevelése: Magyarországon én végeztem az eddig egyetlen tudományos kutatást ebben a témában. Szívügyem a gyerekek válás utáni helyzete.
Jártas vagyok a bántalmazó kapcsolatok dinamikájában és jól ismerem a személyiségzavarban érintettek hozzátartozóinak helyzetét, az ilyen párkapcsolatokat is.
Hivatásom régóta a kapcsolati problémák megoldása: néhány év jogi munka után 2013 óta hivatalos, a minisztérium által nyilvántartott mediátor vagyok. A páros konzultációk és konfliktuskezelés mellett egyéni klienseimnek válási tanácsadással és kríziskezeléssel segítek.
Hiszem, hogy sikeres, jó munkát csak hivatástudattal, elkötelezetten és felkészülten lehet végezni. Ehhez folyamatos fejlődés és személyes tapasztalat szükséges. Szakmai utam fő állomásai:
- mediátorként 2012-ben végeztem Nagy Zsókánál, párhuzamosan rendszer- és családállító coach végzettséget szereztem.
- 2013-ban az egy éves neuro-lingvisztikai programozás és pszichoterápia gyakorlati és kommunikciós képzést (NLP-NLPt Practitioner) végeztem el, 150 órás önismerettel.
- 2015 után stresszkezelés-kineziológia és ahhoz kapcsolódó területeken képeztem magam,
- 2018. őszén az erőszakmentes kommunikációval ismerkedtem meg, amely véleményem szerint a hozzám fordulóknak kiválóan átadható konlfiktusmegoldó szemlélet.
- 2020-2025 között diplomát szereztem pszichológia alap- és mesterszakon, valamint újabb 150 órás önismeretben vettem részt.
- 2024-ben a családon belüli erőszak áldozataival való munkához szükséges továbbképzést végeztem el.
- 2025-ben a gyerekek válás utáni váltott nevelése témájában végeztem kutatást fiatal felnőttek több, mint kétszáz fős mintáján
- 2026-ban jelenik meg szerzőtársammal a Válási krízis című tankönyv-fejezetem a Debreceni Egyetemen.
Folyamatosan veszek részt mediációs konferenciákon, jogi és pszichológiai továbbképzéseken, szakmai megbeszéléseken. A Közép-Európai Mediációs Intézet és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja vagyok. A folyamatos tanulást elsődleges prioritásként kezelem.
Mediátorként kezdettől a mediáció Nagy Zsóka által kidolgozott módszerét alkalmaztam, és a folyamat során a kapcsolat érzelmi, pszichés oldalára is hangsúlyt helyeztem. A tanultakat azóta saját szemléletemmel és pszichológusi szaktudásommal gazdagítva használom, szükség szerint segítséget nyújtva a válási krízis feldolgozásában is. A szakmai tudást személyes, és a kliensekkel szerzett tapasztalataim teszik hitelessé.
Mediációs Irodám hitem szerint abban egyedi, hogy a magas szintű szakmai tudás mellett valódi odafigyeléssel fordulok ügyfeleim felé: szakmai hitvallásomról részletesebben olvashat blogbejegyzéseimben. Egyedi a szaktudásom mélysége is, mert a mediációhoz kapcsolódó mindhárom területen – jog, kommunikáció, pszichológia – a legmagasabb szintű képzettséggel, diplomával rendelkezem.
Ha képzett és tapasztalt szakembert keres, hívjon hogy átbeszéljük a lehetőségeket.
Blogomban hasznos és aktuális információk olvashatók a mediációról, a válásról, a párkapcsolatról.

