Miért nem lép ki az üres kapcsolatból a hűtlen fél?

Sokan nem feltétlenül szeretetből maradnak benne  egy kapcsolatban. Egy kapcsolatban számos szál köt össze minket. Nem csak az érzelmi közelség, a kötődés, vagy az intimitás, hanem mindaz, amit kettőnk köré felépítettünk. Az eltelt idő, az ismerősség és a közös élmények mellett ott van a rendszer, a szokások és a család, amit létrehoztunk. És amiben sok munka van.

Amikor a kapcsolat dinamikája úgy alakul, hogy nem fejlődünk, helyette hiány és szenvedés van, meg üresség, akkor könnyű megoldásnak tűnik egy szerető. Könnyebb, mint bevallani a kudarcot és újjászervezni a kapcsolatot, vagy magát az életünket.

Ha a szerető meg is mutatja, hogy milyen más életlehetőségek vannak, ahhoz, hogy valaki élni tudjon vele, meg kellene ugrania a változás kihívását. A szerető megjelenése valójában a változás szükségességére mutat rá. A változás nélküli maradás mégis nagyon gyakori, aminek oka maga a rendszer, a struktúra megtartása.

Rendkívül sok kapcsolatban magához a kerethez ragaszkodnak az emberek akkor is, amikor a társadalmi nyomás ma már jóval kisebb, mint korábban. Ragaszkodnak az ismerős üres  biztonsághoz, ahhoz, amit felépítettek.

A válás felelős felvállalását nem mindenki tudja önálló döntésből megtenni. A döntés vállalása helyett sokaknak könnyebb szeretőt tartani, aki megértő, aki csak ad és aki vár. A szerető megadja ami hiányzik, és olyannak láthatjuk magunkat, amilyennek otthon már nem, minden különösebb erőfeszítés nélkül. A rendszer is megmarad, és a hiányok is pótolva vannak. Legalábbis az egyik fél számára… Sokaknak pedig otthon is könnyebb félrenézni, mint borítani az (üres) struktúrát.

Ha ez minden félnek megfelel, akkor fennmarad a háromszög, és

• a házastárs élvezheti a társadalmi státuszt és elkerülheti a kudarccal való szembenézést,
• a hűtlen fél élvezheti a titok izgalmát és a magabiztosságot, mindezeken felül,
• a szerető pedig élvezheti a kapcsolódás illúzióját és a reményt.

Látszólag mindenki jól jár, a titok és az elnyomott fájdalom árán.

Így maradnak fenn a hamis, üres rendszerek, amelyek aztán hosszú távú hatással vannak az ilyen családokban felnövő gyerekekre is. Érdemes átgondolni, hogy egy ilyen helyzetből a kapcsolat újjáépítése vagy az életünk újjáépítése felé teszünk-e lépést, mindkettő lehet önazonos és felelős döntés. Mert a gyerekek viszont nem járnak jól egy üres kapcsolatban felnőve, titkokkal körülvéve.

Azt tapasztalom, hogy nagyon erős “családösszetartó” kötőerő, hogy ne kelljen szembenézni a kudarccal, a vagyon megosztásával, és mindannak a végével, amiben egyszer hittünk és amibe rengeteg energiát fektettünk. A struktúra összeomlásával.

De akikkel találkozom, ők mégis döntenek, és vagy a kapcsolatukon változtatnak, vagy az életükön. Új struktúrát alakítanak ki a kapcsolaton belül egymással, vagy abból kilépve külön, ami adott esetben a gyerekek számára is sokkal hitelesebb és őszintébb.

A válási mediáció és a tanácsadásaim során  dolgozunk ezen az óriási veszteségérzésen is, a struktúra elvesztésének fájdalmán, és azon, hogy legyen újra hit, erő és motiváció az építkezéshez, egy új élet elindításához.