Elmondjuk a megcsalást?

A hűtlenségről szóló sorozatban most arról írok, hogy a teljes őszinteség vagy a titok megtartása a “jó” út, ha megtörtént a megcsalás.

Nincs egyetlen válasz, de vannak szempontok és tapasztalatok a munkám során, amelyeket szeretnék megosztani. Nem csak azért, hogy ne legyen annyi tabu és ítélkezés, hanem azért is, hogy komplexebb kép alakuljon ki erről a témáról.  Ha több oldalról tekintünk át egy dolgot, és mások tapasztalataiból tanulunk (akár példákból, akár szakértő véleményekből), az sokszor saját döntéseinkben is segíthet.

A hűtlenség “bevallása” témakörben az egyik irány a teljes őszinteség. A kapcsolatokban az őszinteség nyilván alapvető érték, ezt szem előtt tartva egyszerű a válasz: el kell mondani. Itt kezdődik azonban a nehézség, mert az őszinteséggel nem csak a konkrét esemény kerül napvilágra, hanem maga a párkapcsolati probléma, ami eddig rejtve volt. Aminek valószínűleg az őszinteség hiánya is része valamilyen formában, máskülönben nem ez a kiút születik: mély bizalommal, őszinte intimitásban élő pároknál jóval a konkrét történés előtt más irányba halad a folyamat ugyanis.

A hibás kapcsolati működés és az azért való felelősség kérdése tehát a “bevallás” után immár nyílt, miközben a hűtlen fél hibás megoldási kísérlete árulás formáját ölti, és így bizalmatlanságot hoz a kapcsolatba. Komplex érzelmi helyzet alakul ki, ami általában mindkét fél számára stresszt jelent, a korábbi rendszer felborulását és a káosz érzetét.

A megcsalás tulajdonképpen döntés. Akkor is, ha pillanatok alatt történik, és akkor is, ha nem tudatosul az összes következménye adott helyzetben, mert  ellenállhatatlan pillanatnyi impulzusként jelenik meg. Így is döntés azonban, abban az értelemben, hogy felnőtt emberként felelősséget kell vállalnunk érte: a helyzetre vagy más személyekre hivatkozás nem változtat azon, hogy a döntést az adott személy hozta meg saját cselekedeteiről.

Az is igaz ugyanakkor, hogy legtöbbször van szerepe a kapcsolatnak és a másik félnek abban, hogy ez a döntés megszületik. (Arról , ha valaki a kapcsolattól függetlenül, személyiségéből fakadóan sorozatosan hűtlen, külön fogok írni majd.) Rendszerszemléletben a kapcsolati problémákért való felelősség a legtöbb esetben nem az egyik félé, hanem mindkettejüké: akkor is, ha a konkrét döntést egyikük hozta. Ez teszi az őszinte elmondást nehézzé, és ez az a káosz, amit sokan elkerülni szeretnének inkább.

Ha a kapcsolatnak van szilárd érzelmi alapja, tehát erős az érzelmi (nem az anyagi, fizikai, státuszbeli!) elkötelezettség, és a változásra való képesség, akkor az őszinteség a legjobb út, amin keresztül egy korábbinál jobb minőségű, mélyebb kapcsolat építhető fel. Nem mindegy azonban, hogy mikor, hogyan beszélünk minderről, hogyan tudjuk együtt ezt a helyzetet arra felhasználni, hogy személyesen és kapcsolati szempontból is fejlődjünk. Szakemberként nyilván azt javasolom, hogy egy ilyen krízishelyzetben forduljunk együtt olyan szakemberhez, akinek segítségével hatékonyan, további sérülések nélkül tudunk dolgozni a kapcsolaton.

Szakemberrel egyébként egyénileg átbeszélve már maga a közlés is lehet olyan, ami nem nagyobb károkat okoz, hanem előrevisz. Fontos, hogy érzelmi biztonságot nyújtva, a felesleges részleteket mellőzve, felelősséget vállalva, és a másik érzéseinek teret adva beszéljünk arról, ami történt. Kockázatos ez a beszélgetés, ezért is kerülik el sokan, mert sok múlik a másik fél  érzelemszabályozási képességén, megküzdési kapacitásán is, akinek innentől egy személyes krízissel kell megbírkóznia. Ez a helyzet krízis tehát a kapcsolatnak, a megcsalt félnek, és bármilyen furcsán hangzik, a hűtlen félnek is.

Vannak olyan vélemények is, hogy a teljes őszinteség kárt okoz a kapcsolatban, mert a közlés megterheli a megcsalt felet és a felelősséget átteszi rá. Ő kerül döntési helyzetbe, hogy mit kezdjen ezzel az egésszel, ha “megbocsát” vagy ha nem, akkor is ő lesz a felelős a kapcsolat fennmaradásáért vagy végéért, miközben nem volt ráhatása az eseményekre, nem ő döntött a megcsalás mellett. Nagyon fontos emiatt, hogy az őszinteség nem lehet tapintatlanság és  felelősséghárítás. Bántalmazó kapcsolatokban például gyakran elhangzik az “azért csaltalak meg, mert te…” kezdetű hibáztató monológ, illetve az önsajnáltatás, a “mit tettem veled, mit tettem magunkkal…” jellegű manipuláció, ahol a végén a megcsalt fél érzései helyett a fókusz teljesen az “őszinte-kártyát kijátszó” hűtlen félen van. Természetesen ezek mind visszaélések az őszinteség fogalmával és valójában játszmák.

Míg az valóban igaz, hogy a terhet, a  felelősséget nem tehetjük a másikra az őszinteségünkkel, de a kíméletből való titoktartás is nagyon kártékony lehet. A titok ugyanis ott van minden mozdulatban és csendben, ami megmérgezi a kapcsolatot, mert távolságot hoz létre. A bűntudat miatti feszültség, például ingerültség előbb-utóbb a  másik számára is érezhető, a titok ott van a levegőben. A “hazugság” jelenléte megváltoztatja a dinamikát, hatalmi helyzetbe emeli a titkolózót és korlátozza a titkot nem tudó ember szabad döntési lehetőségét (Tisza Kata). Jogunk van ugyanis tudni róla, ha a másik megszegte azt, amiben megállapodtunk. Másrészt viszont a saját döntéseink felelősségét magunknak kell viselni, nem a kapcsolatra terhelni a lelkiismeretünk könnyítésével (Bert Hellinger).

Az “elmondjuk – ne mondjuk” kérdésre nincs egyetlen jó válasz. A kapcsolat jellegétől, mélységétől, egyéni helyzettől is függ, hogy mi a jó megoldás, amiről mindenki maga dönt. Érdemes azonban ehhez tájékozódni és szem előtt tartani, hogy valódi, mély érzelmi kapcsolat csak teljes őszinteségen alapulhat. A titok olyan éket ver a kapcsolatba, hogy csak idő kérdése, és a bizalmat teljesen tönkre teszi – akkor is, ha a szakításig aztán még évek telnek el.

Mit tehetünk, ha a kapcsolat nem bírja el az őszinteséget, mert mondjuk sosem volt olyan bizalmi viszony, a titok viszont még jobban eltávolít és teljesen kiűrül a kapcsolat? Szakemberként is sajnálattal mondom, hogy valóban vannak olyan kapcsolatok, amelyeket nem lehet újjáépíteni: ha korábban sosem volt megfelelő érzelmi intimitás, akkor egy megcsalás után gyakran már nem lehetséges kialakítani.

Ha nem is az eredeti kapcsolatban, de a fejlődés útja mindenkinek nyitva áll, hogy egységes egészként, titkok és tabuk nélküli, felelősséget vállaló, őszinte kapcsolatban éljen először is saját magával, másrészt egy másik emberrel.