Meg kell bocsátani a megegyezéshez?

Sokan gondolják, hogy a békés váláshoz meg kell bocsátani mindent és ki kell békülni. És hogy ők ezt nem fogják megtenni. Nem tudják és nem is akarják.

A váláshoz vezető úton rengeteg sérelem is felgyűlhet. Van köztük olyan, amit később belátunk, hogy részünk volt benne. És lehet olyan is, amit esetleg sosem bocsátunk meg.

Hogy lehet így megegyezni, ha forr bennünk a harag? Vagy látni sem szeretnénk a másikat a fájdalom miatt, amit érzünk?

Furcsán hangzik, de a megegyezéshez nem kell kibékülni. Nem kell megbékélni a másik tetteivel, vagy elfogadni azt, ami fájdalmat okozott.

Elég egyszerűen csak higgadtan viselkedni és a célt szem előtt tartani.

➡️Például a gyerekek érdekében együttműködni annak ellenére, hogy dühöt érzünk.

➡️Együtt hozni döntéseket a jövőről annak érdekében, hogy flottul menjenek a dolgok.

Tulajdonképpen a feladat az, hogy felnőtt módon együtt dolgozzunk egy célon, félretéve az érzéseinket.

➡️Sajnos nem elég, ha csak az egyik fél tudja ezt megtenni. Néha nagy türelemmel és mediátor segítségével ilyen esetben is létrehozható megegyezés, feltéve, hogy a másikban legalább az alapvető szándék megvan és részt vesz a mediációban.

➡️Olyan is van, hogy látszólag a “másik” az, aki nem hajlandó megegyezni, miközben ez a fél teremt olyan helyzetet, amivel ellehetetleníti a megegyezést.

➡️És persze vannak akik nem tudnak elszakadni egymástól, ezért immár a bíróság előtt folytatják a kapcsolatukat egy hosszú konfliktus formájában.

🤝Én azonban a leggyakrabban azzal találkozom, hogy a gyerekek érdekében sokan milyen önuralommal és milyen érett módon vesznek részt a folyamatban, az óriási fájdalom ellenére.

Ez nagy erőfeszítést kíván, és minden tiszteletem azoké, akik megteszik ezt az erőfeszítést a gyerekeikért, és ebben a helyzetben nem hagyják magukat pusztán az érzelmeik által vezérelni.

Mert lehet, hogy van, ami megbocsáthatatlan. De a közös gyerekeinknek stabil jövőt kialakítani valódi szülőt kívánó feladat. Ez nem megbocsátás kérdése.