Egyetlen blogbejegyzésben lehetetlen bemutatni milyen sokféle az a helyzet, amikor a kapcsolatban egyszer csak felbukkan a szerető.
A következő bejegyzésekben a szeretők, a megcsalás, a hűtlenség témakörét fogom sok szempontból bemutatni. A hűtlenség a kapcsolati problémák egyik legjellegzetesebb tünete és a válások során szinte mindig felmerül.
Ebben a bejegyzésben nem arról lesz szó, amikor valaki személyiségéből fakadóan folyamatosan, vagy rendszeresen, titokban újabb szeretőket tart a kapcsolata mellett. Erről külön írok majd.
Nem is arról szeretnék most beszélni, amikor a válságban lévő, vagy kihűlt kapcsolatból való kiszállás eszköze vagy ürügye egy szerelem, ami egy ideig szeretői viszonyként működik. Erről is írok majd, sokszor ugyanis – bár nem elegáns megoldás, fájdalmat okoz és morális dilemmákat vet fel – de gyakori, hogy pont az egészségesebb személy az, aki ilyen módon igyekszik kilépni egy destruktív, függő viszonyból. Ebben az esetben ő rövid időn belül ki is lép a kapcsolatból az “átmeneti személy” segítségével. A kilépés mögött az új élet kezdésének vágya is állhat, ahol persze sokszor ugyanaz folytatódik más formában, ha a tanulságokat nem dolgozzuk fel. Úgyhogy van, amikor a hűtlen, majd kilépő személy részéről a probléma megoldása valójában a problémán való egyszerű átlépés és az újrakezdés.
Ebben az írásban részletesebben azt mutatom be, hogy rendszerszemléletben hogyan tekintünk arra, amikor valaki párhuzamos kapcsolatba kezd, és milyen motivációk állhatnak emögött a fentiek mellett.
A hűtlen félnek az új – titkos – kapcsolat izgalmat, férfiasságot/nőiességet, önbizalmat hoz és “ütőkártyát” ad a kezébe, hiszen van itt valami titok, amivel erősebbnek érezheti magát az eredeti kapcsolatában, meg úgy általában az életében.
A megcsalt fél, aki nem tud a viszonyról (de a legtöbb esetben sejti, már csak a párja vátozása miatt is) elkezdhet – átmenetileg – igyekezni, küzdeni a kapcsolatért, ami hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer, a kapcsolat dinamikája változzon.
A harmadik fél (egy ideig, vagy ha neki is van rá motivációja, akkor hosszabban) tulajdonképpen bekerül a rendszerbe és hozzájárul az átmeneti feszültségmentesítéshez – feltéve, hogy a viszony nem derül ki.
Az új egyensúly immár három résztvevővel áll fenn. Ez az egyensúly azért jött létre, a szerető csak akkor tud megjelenni egy kapcsolatban, ha a rendszerben jelentős hiány van, ami így látszatra, ideiglenesen pótlódik.
Mindez a változás azonban pillanatnyi. Attól, hogy látszólag egyensúly van, valójában semmi nem oldódik meg, és minden szereplő tulajdonképpen “részekre szakad”, amit – ha egészséges, érett, integrált személyiség, akkor – megszenved, hiszen nem egységben, “egyenesen” él.
Az erős belső feszültség miatt fordulnak elő a drámai lebukások és a hirtelen döntések.
A leggyakoribb döntés az, hogy a hűtlen személy visszatér az eredeti rendszerébe, megtartva a titkot és ezzel még jobban aláásva a bizalmat.
Közhelyszerű, hogy a szerető megjelenése hibás működésre, hiányokra mutat rá az eredeti kapcsolatban, a rendszerben. De emellett arra is arra is rámutat, hogy a hűtlen fél érett problémamegoldás helyett inkább titkos részt hoz létre az életében, ilyen értelemben kettősséget megteremtve a környezetében. A kettősséget tulajdonképpen létrehozza szeretőben is, vagy éppen olyanra talál, aki hasonlóan részekben él.
Természetesen pszichológusként mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha egy háromszög tagja, akkor kezdjen önismeretbe, hogy külső segítséggel integrálni tudja a különböző részeket az életében, és hitelesen, önazonosan élhessen a hétköznapokban.
Párokkal foglalkozó szakemberként, ha a kapcsolatot tekintem, akkor két kérdés szokott felmerülni. Egyrészt, ha a szeretői kapcsolatból épül tartós kapcsolat és az eredeti véget ér, akkor hogyan lehet stabil alapokra építkezni egy ilyen helyzetben? Erről egy későbbi bejegyzésben írok majd.
Másrészt, ha a megcsalás lezárult, és az eredeti kapcsolatot szeretnék fenntartani, akkor ez csak újjáépítéssel lehetséges. A hiányhoz, a hibás működéshez általában mindkét fél hozzájárult, amiben felelősséget kell vállalnia. Igen, sajnos annak is, aki áldozatnak érzi magát. (Amellett, hogy ha jelentős különbség van a személyiség érettségében, akkor természetesen nem egyenlően oszlik meg ez a felelősség, és igen, előfordulhat, hogy a megcsalt félnek alig van szerepe a kialakult helyzetben). Pusztán a kapcsolat folytatásával nem oldódik meg az eredeti probléma, sőt, a rombolás lenyomata ott marad és folyamatosan mérgezi azt.
A praxisomban nagyon sok történettel találkozom az egyéni és párokkal való munkában. Az egyik legkedvesebb kliensem és párja sokat dolgozva magukon, külön és együtt is, éretten és felelősséget vállalva újjáépítették a kapcsolatukat, olyan stabilitást létrehozva, amellyel már gyermeket is tudtak vállalni.
Az is óriási eredmény, amikor egy másik nagyon kedves kliensem, aki a hűtlen fél cinkéjét kapta meg, a folyamat során megértette mi történt benne és a kapcsolatban valójában. Hogy a hiány nem volt pótolható, és hogy a kilépéssel, még ha fájdalmasan történt is, visszanyerte valódi önmagát és ma már függetlenül él hiteles és önazonos életet.
Természetesen nem minden történet sikersztori. Szomorú látni, amikor sokan visszatérnek a nem jól működő, de ismerős, biztonságosan hideg vagy konfliktusos kapcsolatba és együtt élnek tovább a hiánnyal, a bizalmatlansággal és a titokkal. Még az is előfordul – bár ez nem az én munkámból vett példa – hogy valaki a párterápia ideje alatt kezd párhuzamos kapcsolatba, ami természetesen óriási jelzés arra vonatkozóan, hogy a kapcsolat nemigen építhető fel és hogy a hiány nem csak bizonyos kapcsolati dolgokra, de magára az elkötelezettségre, az őszinteségre is vonatkozik. Persze ez ilyenkor titokban marad annak ellenére, hogy így a terapeuta is vakon dolgozik, nyilván nem sok sikerrel.
Tapasztalataimból tudom, hogy milyen nehéz hitelesen, egységben élni és jó kapcsolatot, mély intimitást kialakítani és fenntartani. Az önismeret és a kapcsolati munka ebben nagyon sokat segíthet.
A szeretői kapcsolatokról szóló sorozatban szó lesz még arról, hogy:
– elmondjuk a megcsalást, vagy azzal megterheljük a kapcsolatot?
– mi áll amögött, ha valaki rendszeresen párhuzamos kapcsolatokat alakít ki titokban?
– milyen hiányok vezethetnek a megcsaláshoz?
– hibás akit megcsaltak?
– miért lehet nagyon fájdalmas a szerető helyzete?
– miért kötődünk sorozatosan hűtlen személyekhez?
– miért nem lép ki a láthatóan rosszul működő kapcsolatból a hűtlen fél?
– ha a szeretői kapcsolat valójában eszköz a kilépésre: hogyan építhető fel stabil új párkapcsolat a romokra?
– mi történik a megcsalás után, ha nem dolgozunk a kapcsolaton?
– miért veszünk részt szeretőként valaki más drámájában?
